Belügyminiszterünk immár másodszor látogatott el Gyöngyöspatára, ezúttal magával hozta az USA magyarországi nagykövetét is. Amikor először megláttam a kimondhatatlan nevű hölgyet, azt hittem, hogy Járóka Lívia vagy Mohácsi Viktória kísérgeti Pintért. Csak később jöttem rá, hogy ő lenne a görög származású nagykövet. Viselkedéséből erre nemigen lehetett következtetni, mivel a tárgyaláson röhögcsélt és sugdolózott a tolmácsával, a felvételek szerint.
Pintér úr ismét csupán a romák panaszaival volt elfoglalva, és kizárólag azért hallgatott meg két magyar hölgyet is, hogy ne érje szó a ház elejét. Kíséretével együtt bementek a cigánysorra, és ott tárgyaltak a romaság képviselőivel. Ide már nem követhették őket az érdeklődő magyarok... Hogy miről is tárgyaltak egymással, arról nem szólt a fáma.
Állítólag amerikai rendőrök fogják oktatni a mi magyar rendőrségünket, hogy átadják a "multikulturális" tapasztalataikat. Ezek szerint ott is leginkább a "multikulti" elemekkel lehet probléma, lásd afroamerikai, latinamerikai bűnözés címszó alatt.. Szóval még az USA-ban sem a "fehérbűnözés" vezeti a kriminálstatisztikát, derül ki ebből a kis elszólásból (is).
Más kérdés, hogy aki ismeri a történelmet -legalább egy általános iskolai szinten - az nagyon is tisztában van vele, hogy mikor kezdődött a Nagy Multikulti Együttélés az USA-ban. Az indiánok rezervátumba való szorítása ugye nem tartozik az "együttélésbe", a néger rabszolgák tartása úgyszintén nem a demokratikus együttélés iskolapéldája. Mikor is szabadították fel őket? 1865-ben szabadultak fel az afroamerikai rabszolgák. A kínaiak ezt követően kezdtek csak tömegesen bevándorolni Amerikába, a latinamerikaiak sem özönlöttek még az USA-ba, japánokról, arabokról nem is beszélve.
1865-ben már négy-ötszáz éves múlttal rendelkezett Európában a cigánysággal való együttélés. Az egész Európában, később pedig már csak a Balkánon és Romániában, Magyarországon keringő vándor életet élő cigányság ekkor már régóta boldogította az őslakosságot. 1865-ben még volt fegyelem és voltak nyilvános akasztások. A cigány lótolvajokat, rablókat kivégezték. A pitiáner tolvajokat megbotozták, ostorral verték és fogdába zárták. A menekülő bűnözőket pedig a csendőrségnek joga volt simán hátbalőni. Ezek után megkérdezném, hogyha minálunk a "multikultinak" ilyen régi hagyományai vannak, akkor mire is akar bennünket kioktatni az USA?
Nekünk amúgy sem a multikulturális bevándorló elemekkel van problémánk (mivel ők még kevesen vannak) hanem a rajtunk már többszáz éve élősködő romákkal. A kettő ugye nem ugyanaz. Az amerikai rendőrök jelenléte hazánkban egy durva beavatkozás lenne a belügyeinkbe. Egy demokratikus európai országban ilyesmi még az emberek legvadabb rémálmaiban sem fordul elő. De nálunk a kormány segítségével lám, ez is megvalósítható lesz. Én már csak abban reménykedem, hogy a hazai bűnözők is megismerkednek majd az amerikai rendőrség módszereivel. Mert egy amcsi zsaru előbb lő, mint kérdez, és előbb üti le őket, minthogy egyet pislognának. Amennyiben ezeket a módszereket is oktatni fogják a magyar kollégáiknak, úgy nekem semmi kifogásom nem lesz az együttműködés ellen. Akkor én már csak egy kávét kérek. Esetleg pattogatott kukoricát a híradó mellé, seggbelőtt roma tyúktolvajok serifek általi üldözését élvezve a fotelomban.